Mire való egy blog? Élmények leírására. Érzésekről fecsegésre. Az olvasók irányába történő megnyílásra. Arra, hogy kiadjam magamból ami felgyülemlett. És most szükségem lenne ezekre a funkciókra, mégsem tudom, mit mondhatok el és mit nem. Ha bizonyos emberek többet megtudnak rólam a kelleténél, lerombolhatja a rólam alkotott képüket, és ahogy pár bölcs barátom mondja, fegyvert adhat a kezükbe. Hát. Így nem vázolom a teljes sztorit. A lényeg...
Balfasz voltam. Mert képtelen vagyok eldönteni, szeretek vagy sem, aztán a necces szituációkban hirtelen rájövök, hogy nem akarok behazudni magamnak nagyobb érzéseket a jelenlegieknél, és...kopp. Elhitettem az illetővel, hogy lávcsi - ez persze nem volt célom, csak a picsamódra viselkedés már ösztönből jön -, hogy végül a képébe vágjam a bocsdenemet. És jöhettem azzal, hogy nagyon kedvelem, de túl gyors nekem és furák a körülmények, sablonszövegnek hangzott. Az is volt. Bárcsak belelátna a fejembe és tudná, hogy nem annak szántam.
És tádá. Szófosás. Felvázoltam kb az egészet. Igaz, a részletek még érdekelhetnek valakit, de már ez is túl sok. No nembaj, kitörölni nem fogom. Balfasz vagyok. Hatalmas B-vel.
Anyways.Nem akarom az egész blogot a katasztrofális lovelifeommal teletoszni, mert unalmas, kitérdekel, és kínos. (Szinte hallom már drága haverom "Tipikus nő." megszólalását... oh ember, ha tudna erről!) Szoval, a tragikus nyáltenger helyett jöhet egy nagy adag emózás. Tudom, sokkal jobb. (Itt most teljes nyugalommal lecsaphattok.)
Tehát, az van, hogy írtam. Verset. Verseket. Eme fanatisztikális tanítási nap hetedik órájában olyan emberekkel agyrohadni, akikkel kölcsönösen utáljuk egymást... betett a hangulatnak. Így született kettő kreálmány. Aki nem bírja a tömény fost, most csukja be a szemét és tekerjen lejjebb!

Azok
Nevetnek rajtam,
Sőt!
Tisztán hallom a fintorgásukat,
Vagy csak rebegtetik szépre göndörített szempillájukat,
Mert nem értik:
Mennyivel jobb vagyok náluk!
Aztán felébredek.

Szinte rím nélküli trágya, kurvára művészi, de tényleg. Kezdjetek vele amit akartok. Ám nem lélegezhettek még fel! Here comes the second one.

Hangulatvers
A bőr vékony,
Répaként átharapható.
Veszel egy pengét - nyissz! -
És máris sebet ejtesz rajta.
Kiáltozol, kalimpálsz,
Mindent a véred borít.
Vegyetek észre!
- a szenvedésed így sikolt.
De mí szenvedés ez?
Hamis, figyelmet hajszoló,
Én azt mondom röhejes.
Az igazi szenvedés a csöndbe ugrik fejest,
És ott meg is eszi a fene!
Mert más nem várja a néma szenvedőt.
Eltitkolhatod a bajt, de meg nem fojthatod.
Ám az könnyen végez veled:
Lélegzésre képtelen heversz a parketta pázsitján,
Mosolyogsz.
Szép az élet, igen!

Tudom. Pontosan tudom, hogy mindkettő kuka. Viszont jó érzés volt bepötyögni őket. Én sem vágom miért. Csak úgy... jó volt. Igen, ennyi.

Vetettem egy pillantást az előző bejegyzésre, felsápítottam, és elkezdtem azon agyalni, hogy a francba sikeredhetett ekkora mértékben visszataszítóan elvontra. Pedig elhatároztam, hogy inkább röhögni fogok saját magamon és pötyögök egyszerűen, mint közlök haaatalmas, érthetetlen és kettős jelentétű katyvaszokat. Nem vagyok én még elég idős ahhoz, hogy ezt megengedhessem magamnak.
Ha megengedem, nevetni fognak rajtam, és bármennyire is teszek úgy, mint akit nem érdekel - érdekel. Sőt. Bosszant. Rajtam ne nevessen senki! A lélek és életfejtegetős bizgentyűk (esetünkben véletlenszerű szavacskák még több szavacskával történő leírása lehetőleg sokkolóan, és - brrr, mennyit szóismétlek - elvontan) megmaradnak a vázlatkönyvemnek. Egyszer, mikor majd nagy gondolkodóként és elismert művészként tartanak számon (és arra ébredek, hogy kihűlt húggyal teli bilibe lóg a kezem), publikálom minden fiatalkori elmélkedésemet. Akkor bizonyosan nem kacagnak ki, hiszen manapság elég egy nagy név, és bármilyen röhejes szóösszetákolmányt Szentírásként tisztel a csürhe. Hihi - haha.
Talán a művészieskedés és finomkodás és óhatalmasszentagymenésekellenességem miatt szerettem meg ennyire Villon-t. Most vettük irodalomból. Egyszerű, trágár, őszinte, és csöppet sem magasztos. Felemelő volt az egyházi irodalom után.:D Ééés itt elértünk a mai bejegyzésem lényegéhez. Tulajdonképp semmi más célom nem volt idejöttömkor, mint a költőbácsi egyik remekművét posztolni, remélhetőleg mindenki ismeri.

Ballada a senki fiáról

Mint nagy kalap borult reám a kék ég,
és hű barátom egy akadt: a köd.
Rakott tálak között kivert az éhség
s halálra fáztam rőt kályhák előtt.
Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak,
s szájam széléig áradt már a sár,
utam mellett a rózsák elpusztultak
s leheletemtől megfakult a nyár,
csodálom szinte már a napvilágot,
hogy néha még rongyos vállamra süt,
én, ki megjártam mind a hat világot,
megáldva és leköpve mindenütt.

Fagyott mezőkön birkóztam a széllel,
ruhám csupán egy fügefalevél,
mi sem tisztább számomra, mint az éjjel,
mi sem sötétebb nékem, mint a dél.
A matrózkocsmák mélyén felzokogtam,
ahogy a temetőkben nevetek,
enyém csak az, amit a sárba dobtam,
s mindent megöltem, amit szeretek.
Fehér derével lángveres hajamra
s halántékomra már az ősz feküdt,
és így megyek, fütyülve egymagamban,
megáldva és leköpve mindenütt.

A győztes ég fektette rám a sátrát,
a harmattól kék lett a homlokom,
s így kergettem az Istent, aki hátrált,
s a jövendőt, amely az otthonom.
A hegytetőkön órákig pihentem
s megbámultam az izzadt kőtörőt,
de a dómok mellett fütyülve mentem
s kinevettem a cifra püspököt:
s ezért csak csók és korbács hullott árva
testemre, mely oly egyformán feküdt
csipkés párnák között és utcasárban,
megáldva és leköpve mindenütt.

S bár nincs borom, hazám, se feleségem
és lábaim között a szél fütyül:
lesz még pénzem és biztosan remélem,
hogy egy nap nékem minden sikerül.
S ha megúntam, hogy aranytálból éljek,
a palotákat megint otthagyom,
hasamért kánkánt járnak már a férgek,
és valahol az őszi avaron,
egy vén tövisbokor aljában, melyre
csak egy rossz csillag sanda fénye süt:
maradok egyszer, Francois Villon, fekve -
megáldva és leköpve mindenütt.

Sokkal faszább ezeket a versszakokat olvasni az én hablatyaimnál, szóval el is köszöntem. Viszlát!

Hát. Hm. Sziasztok blogolvasó, unatkozó embőckék! Régen pötyögtem bármi értelmeset - vagy úgy egyáltalán bármit -, és mivel édesanyám megajándékozott egy csodás új kinézettel, gondoltam itt az ideje. (Cöh, mit kamuzol? Rádparancsoltak. Na jó, igaz, kedvet is kaptál hozzá.)
Csak az a gond, hogy az agyam egy üres kis ládika. Oké, ez fos hasonlat, mivel tele van ötletekkel, gondolatokkal, kérdésekkel meg kételyekkel, de potenciális blogbejegyzések nem találhatóak meg benne. Akkor mégis miről írjak? Nos, egy filozofálgatós téma normális, szépen felépített kifejtéséhez fáradt vagyok, ezért eltérek a régi szokásomtól. Veszek pár fogalmat, és viszonylag röviden odabiggyesztek mögéjük egy véleményforma valamit. (Igazándiból inkább random szavakat, mondatokat, amik eszembe ötlenek a fogalmak kapcsán.) Talán pihentetőbb, meg jobbat tesz a lusta léleknek, mint egy hosszú szövegtömb. Akkor kezdődjék a játék!

démonok - félelem, fájdalom, vannak, létezés, kitörés, ember, világ, sötétség, három, hat
A démonok alattomosan beférkőznek a lelkedbe, tanyát ütnek, aztán felfalják az értelmedet. Őrületre cserélik.
apokalipszis - körforgás, szemét, politika, Föld, küzdelem, rettegés, boldogság
Az apokalipszis nem csak úgy megtörténik. Azt mi okozzuk.
család - erőszak, kétszínűség, álszentség, hamis meghittség, nem a tiéd, választás
Nem az határoz meg, hova születtél.
titok - nincs, bizalmatlanság, misztikum, misztérium, izgalom, kaland
A lelked olyan terület, amit nem fedhetsz csak úgy fel mások előtt.
erőszak - szükséges, dühítő, sokoldalú, használat, hatalom, belső, valódi, arc, mellkas
Akárki akármit mond, az erőszak egy olyan eszköz, aminek a használata nélkül sok jó elveszett.
őrület - nézőpont, látásmód, elfogadottság, kitaszítottság, röhögés, ház, poros, kopott, történetek
Olyan, hogy normális, nem létezik. Olyan, hogy átlagos, igen.
tudás - veleszületett, rejtett, érdekes, papír, pergamen, tinta, gondolatok, más világ
Az igazi tudást nem az iskolapadban szerzed meg.
álom - vetület, lélek, vágyak, jövő, idősíkok, szörnyek, kacaj, mágia, szeretet
Lehet, hogy az álmunkban egy másik világot, a jövőt, vagy a saját lelkünk színtiszta képét látjuk. Nagyon felcsigáz.
antiszociális - rajongás, görnyedt hát, kapucni, düh, vad tekintet, megvetés, erő, tiszta fej, magány
Jobb szeretek magányosnak, mint kétszínűnek lenni, és gyűlölöm a környezetem ostoba indivídumait. Egyszerre szenvedek tőle, és örülök neki. Támaszom mindig lesz. Ha nem a kevés barátom, hát ömmagam.
fekete - önkifejezés, stílus, sötétség, massza, szárnyak, démonok, angyalok, láthatatlanság
A létező legmegnyugtatóbb szín a világon. Sokjelentésű és imádnivaló.
test - templom, kereszténység, megvetés, szeretet, kéj, boldogság, türelmetlenség, szex
Ha van Isten - én senki vagyok, hogy eldöntsem, létezik e -, a testedet biztosan nem arra teremtette, hogy megkínozd, aszkézist gyakorolj, leköpd, megvesd, sanyargasd. Nem azért találta ki a testi örömöket, hogy eldobd őket magadtól. Az Egyház képmutatás.
csók - felszabadultság, izgalom, erotika, szerelem, szenvedély, vágyak, könny, fájdalom
Nem tudom ez miért került ide, talán mert meg akarok valakit szexualizálni, hüh. A felsorolásba belekerült volna az Ő neve is, de aztán rájöttem, hogy megtalálhatja a blogot.
tetoválás - álmok, szépség, művészet, egyediség, melegség, kötődés
A tetoválás akkor is művészet marad, ha neked és a beszűkült világodnak túl szokatlan és vad, hogy befogadja. Igen vérszerintianya, hozzád beszélek.
különc - szerethető, magány, szegecsek, vér, értelem, vélemény
A különc emberek sokkal vonzóbbak és izgalmasabbak számomra, mint a "rendes" egyedek.

Nos, ennyire futotta. Élveztem, nem is merített ki annyira, csak már késő van, és mindjárt elalszom. (Más kérdés, hogy még nem tehetem meg, de blogoláshoz tényleg késő.) Remélem elgondolkodtadtak a szavacskák meg a jelentésük. Jó hajnalt / reggelt / delet / estét / éjszakát, bármelyik napszakban is olvasod!

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |